Kölcse SE

MENÜ

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 15. forduló

Nyírcsaholy–Kölcse 3–8 (0–4)

Nyírcsaholy, 80 néző, v.: Piskóczi.

Nyírcsaholy: Gergely I. – Lehoczky, Szabó, Balogh József, Botos, Balogh János, (Magyari), Petrohai L., Szimuly, Petrohai Gy., Gergely M., (Tóth), Balogh Zs. (Csaholyi). Edző: Szimuly Gábor.

Kölcse: Lutnanski – Sötő, Pál, (Ritli), Máté Á., (Barkaszi), Máté G., Igaz, (Sukály), Baksa, Sztáraszta, Srjuba, Gyurkó, Halász. (Vári). Edző: Máté Imre.

Gól: Tóth, Botos, Szimuly, illetve Pál 4, Vitalij 2, Sukály, Máté G. Kiállítva: Lehoczky (12.perc) Ifi: 3–0.

Szimuly Gábor: – Ma nagyon udvarias házigazdának bizonyultunk, hiszen hat gólpasszal sikerült egy szép szezonzárót rendeznünk a kölcsei csapatnak. A második félidei teljesítményünkért azért a csapatot dicséret illeti. Jó pihenést mindenkinek a szünetre!

Máté Imre: – Első félidőben szépen kijátszottuk a helyzeteket, megvolt az eredmény. A második félidőben kicsit bent maradtunk az öltözőben. Ismételten beindult a henger, és lőttünk még négyet. Megvagyok elégedve a fiúk teljesítményével, és ugyanazt várom el tőlük a jövő évi szezonban is.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 14. forduló

Kölcse-Szatmárcseke 4-1 (3-0)

Kölcse, 80 néző, v.: Simon.

Kölcse: Lutnanski – Sütő, Pál, (Ritli), Máté Á., (Pálóci), Máté G., Baksa, Sztáraszta, Srjuba, Gyurkó, Halász, (Vári), Szeles. (Igaz). Edző: Elek László.

Szatmárcseke: Nagy – Kóczé, Banga, Bandics, Császár, (Somogyi), Hadadi, Horváth, Botos Á., (Botos V.), Varga, Mándi, (Póti), Bakó. Edző: Hadadi Ferenc.

Gól: Pál 2, Máté G., Srjuba. illetve Hadadi. Ifi: 1-2.

Elek László: – Első félidőben helyzeteinket kihasználtuk. Középpályán megtartottuk a labdát. Ugynezt kértem a második félidőben. A lefújás előtt öt perccel Máté Gábor, Baksa beadásából szépen bebelsőzte a kapuba. A győzelmünket Barkaszi Dávid kisfiának a születésére ajánljuk fel.

Hadadi Ferenc: – Tizenöt perc előnyt adtunk az ellenfélnek, utána hiába játszottunk jobban a helyzeteket kihagytuk. Így megérdemelt győzelmet aratott Kölcse.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 13. forduló

Hodász-Kölcse 5-6 (1-2)

Hodász, 120 néző, v.: Kocsis.

Hodász: Széles – Erdődi, Horváth, Sinkó, Bordás, Páll, (Pályi), Botos Gergely, Vass, Széles, Botos Gábor, Varga. Edző: Pálfi József.

Kölcse: Béres – Pál, Sukály, Máté, (Zsoffcsák), Baksa, Sztáraszta, Gyurkó, Halász, (Máté), Szeles, (Srjuba), Sütő, Barkaszi. (Vári). Edző: Máté Imre.

Gól: Bordás.2, (egyet 11-esből), Vass.2, Horváth, illetve Máté.2, Szeles, Srjuba (11-esből), Pál, Baksa. Ifi: 5-1.

Pálfi József: – Nagyon finom volt a nyelve leves, ehhez már csak a győzelem kellett volna, amit remélem egyszer meg is fogunk szerezni.

Máté Imre: – Helyzetek megvoltak de kimaradt két ziccerünk. A második félidőben középpályán jobban megtartottuk a labdát, ennek köszönhetően rúgtunk négy gólt. Huszonöt perc alatt az ellenfél kiegyenlített hibáinkból adódóan. Mi leültünk abban a tudatba, hogy nyerünk, de végül egy tizenegyessel tudtunk fordítani. Ez egy tanuló meccs volt arra, hogy nem szabad lebecsülni az ellenfelet.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 12. forduló

Kölcse-Vámosoroszi 0-2 (0-1)

Kölcse, 100 néző, v.: Lucsik.

Kölcse: Lutnanski – Halász, Máté, Igaz, (Riskó), Baksa, Vári, (Sztáraszta), Srjuba, Gyurkó, Szeles, Máté, Ritli. (Gyurkó). Edző: Máté Imre.

Vámosoroszi: Bodnár – Bakó, Somogyi, (Szabó A.), Szabó, (Csatári), Riskó, Rigó, (Tisza), Baráth, Róka, Molnár, (Kopor), Márton, Somogyi. (Kiss). Edző: Mikes Ferenc. Gól: Bakó, Tisza. Ifi: 2-3.

Máté Imre: – A hiányzók ellenére is helyt álltak a fiúk, az ellenfélnek pedig bejöttek a ziccerek. Mi a második játékrész első felét megnyomtuk, voltak is lehetőségeink, de a második gól felőrölte egy a csapatot.

Mikes Ferenc: – Parádés játék gyönyörű gólok. Gratulálok a csapatnak, ezt a győzelmet Rigó Attila születésnapjára ajánljuk. Isten éltesse!

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 11. forduló

SZABADNAP!

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 10. forduló

Kölcse–Milota 3–2 (1–1)

Kölcse, 80 néző, v.: Bíró Cs.
 

Kölcse: Ludanszki – Pál, Gyurkó Z., Igaz, Baksa J., Sztáraszta, Vári, Skjuba, Gyurkó J., Halász T., Ritli (Kulcsár V.). Edző: Máté Imre.

Milota: Tóth I. K. – Burjász, Fejes M., Tóth II. K. (Németh), Delényi, Fóris, Lukács M., Fóri A. (Varga T.), Rétfalvi, Fejes P., Dobos. Edző: Elek László.

Gól: Baksa , Pál, Skjuba, illetve Delényi 2. Ifi: 4–0.

Máté Imre: – Küzdelmes mérkőzésen a helyzeteinket jó százalékban kihasználva nyertünk.

Elek László: – Nem érdemeltünk vereséget. Minden játékosunk nagyot futballozott ma, a mezőnyben is jobban voltunk a hazaiaknál, de nem bír el a csapat három potyagólt. Nincs mese, rá kell szánni magunkat, a télen igazolni kell egy normális, gólerős támadót, aki az ilyen meccseket el tudja dönteni és megkíméljük magunkat az ilyen esetektől.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 9. forduló

Jánkmajtis–Kölcse 1-2 (1-1)

Jánkmajtis, 100 néző, v.: Kosztyu.

Jánkmajtis: Tóth – Kínál ()Kiss I.), Mikulka , Balogh S. (Petrás ), Puskás , Costea P., Bartha K., Czeglédi (Balogh Zs.), Szabó P. (Chioreanu), Costea G., Homoki (Della ). Edző: Szabó István.

Kölcse: Ludnanszki – Máté Á., Pál L., Zsoffcsák, Baksa , Sztáraszta , Gyurkó , Szeles , Igaz (Varga F.), Halász, Máté G. Megbízott edző: Simon Csaba.

Gól: Costea P., illetve Szeles, Pál. Kiállítva: Szeles L. (66. perc). Ifi: 5–1.

Della Sándor: – Mindkét csapat felvállalta a támadójátékot, de néhány lehetőséget a vendégek kihasználták. A hazaiak a végén megfordíthattuk volna. De nem sikerült, így igazságos kölcsei győzelem született. Remélem a következő meccseket már be fogjuk tudni húzni, de nehéz lesz.

Simon Csaba: – Ezt az értékes győzelmet Császár Márk a DVSC U9-es játékosának ajánlja a csapat. Nem a mesetükröt kell nézni, hanem a valódit. Taktikailag jól vizsgázott a csapat, és emberhátrányban is volt tartásunk. Gratulálok a fiúknak.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 8. forduló

Kölcse–Nagydobos 0–5 (0–2)

Kölcse, 80 néző, v.: Éva.

Kölcse: Lutnanski – Pál, Vári, (Riskó), Száraszta, Ilbán, Gyurkó, Szeles, Halász, Máté Á., Máté G., Igaz. (Gyurkó). Edző: Máté Imre.

Nagydobos: Pindzsula – Derceni, (Murguly), Bégány Zs., Paragh M., (Paragh K.) Szatlószki, Szabó, Kontros, Blanár, Murguly, Biró, Bégány G. Edző: Borza László.

Gól: Derceni 3, Bégány, Szatlóczki. Ifi: 6–0.

Máté Imre: – Monoton, játékkal nem lehet meccset nyerni. Ezt a játékot nagyon gyorsan el kell felejteni, és komoly formajavulásra van szükség, mert ez nagyon kevés lesz a továbbiakban.

Borza László: – Teljesen megérdemelten nyertünk, készülünk a jövőheti meccsre.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 7. forduló

Terem–Kölcse 4–9 (4–2)

Terem, 80 néző, v.: Maleskovits.

Terem: Gergely.– Szilágyi, Schvarzkopf, Simon, Nagy, (Kurucz), Csoba, Schmidt, (Orgován), Danó, Tanka, Sivadó, ( Fodor), Jéri.
Edző: Képíró Dániel.

Kölcse: Gyurkó.– Pálóci, (Szakadáti), Máté Á., (Riskó), Baksa, Sztáraszta, Ilbán, Gyurkó, Pál, Szeles, Máté G., (Igaz), Zsoffcsák.
Edző: Máté Imre.

Gól: Szilágyi 3, Schvarczkopf, illetve Pál, Szeles 3–3, Ilbán, Máté, Zoffcsák. Ifi: 4–3.

Képíró Dániel: – Maleskovits játékvezető úr hülyének nézte a két asszisztensét, a leshelyzeteknél a felezővonal tájékáról bírálta felül
rendszeresen kollégáit. Nem akarok durva szavakat használni mert baj lesz belőle, de ami sok az sok. A szerencse és a játékvezető a Kölcse mellé szegődött.

Máté Imre: – A győzelmünket lelkes szurkolóinknak ajánljuk, akik hétről–hétre kitartanak mellettünk. Örülünk neki, hogy Igaz Károly visszatért sérülése után.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 6. forduló

Kölcse-Beregdaróc 3-1 (2-1)

Kölcse, 80 néző, v.: Veres J.

Kölcse: Lutnanski – Pálóci I., (Vári N.), Halász T., (Riskó Cs.), Baksa Á., Sztáraszta F., Ilbán M., (Szakadáti T.), Srjuba V.,
Gyurkó J., (Gyurkó Z.), Pál L., Szeles L., Máté Á. (Zsoffcsák V.) Edző: Máté Imre.

Beregdaróc: Lukovics J.- Deák Z., Szalai B., Pecherskyi M., Margitics K., ( Deák B.), Légrádi G., Dávid G., Slyvka I., Danku A.
Edző: Baracsi Endre.

Gól: Pál L., Ilbán M. (11-esből), Zoffcsák, illetve Danku A. Ifi: 2-2.

Máté Imre: – Nem becsültük le ellenfelünket tudtuk, hogy kevés a kispadjuk de mezőnyben jók voltak. Helyzeteinket kihasználva megnyertük a meccset. Köszönöm a fiúknak a hozzáállását. Ugyanezt várom Terem ellen vasárnap.

Deák Zoltán csapatkapitány: – A meccsen megjelent tizenkét ember mindent megtett, de ez most csak ennyire volt elég. Gratulálok ellenfelünknek.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 5. forduló

Tisztaberek-Kölcse 0-0 (0-0)

Tisztaberek, 50 néző, v.: Híres

Tisztaberek: Makay – Molnár R., ( Garda P.), Rudnák N., Nagy J., Berki N., Szilágyi L., ( Kálló A.),Bencze Á., ( Kiss G.), Tóth J., Kocsán G., Jóni R., Garda E., Edző: Oroszi István.

Kölcse: Lutnanski – Ilbán M., Pálóci I., ( Zsoffcsák), Halász T., Sukály Gy., Máté G., ( Máté Á.), Sztáraszta F., Srjuba V., Gyurkó J., Pál L., Szeles L., Edző: Simon Csaba.

Gól: Ifi: 3-2

Oroszi István: – A védekezésünk nagyon jól működött. Viszont a három-négy ziccerből jó lett volna egyet gólra váltani. Akkor meg is nyerhettük volna a meccset.

Simon Csaba: -Küzdelmes mérkőzésen a döntetlen reális. Ha van egy kis szerencsénk, akár győzhettünk is volna.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 4. forduló

Kölcse – Nábrád 3-1 (1-0)

Kölcse, 50 néző, v.: Kovács Z.

Kölcse: Lutnansi – Gyurkó J., Pál L., Baksa Á., Sztáraszta F., Vári N., ( Máté Á.), Ilbán M., Srjuba V., Halász T., Szeles L., Pálóci I., Edző: Máté Imre

Nábrád: Pásztor A.- Balogh Gy., Varga P., ( Csákányóczki T.), Mercz J., Mercz Z., Kocsis I., Kovács B., Fábián Fábián G.( Tóth A.), Pásztor Z., Varga Z., Tejfel D., Edző: Végh András

Gól: Pál L. (11- esből, ) Ilbán M., Szeles L., illetve Mercz Z.. Kiállítva: Ifi: 3-1

Máté Imre:– Sok helyzetet kialakítottunk, a meccs zömében nálunk volt a labda, de a helyzeteket kihagytuk. Magunkra húztuk Nábrádot, szerencsére az utolsó negyedórában sikerült bebiztosítani győzelmünket.

Végh András:- Jogtalan tizenegyes, elmaradt piros lap. Nincs több mondanivalóm

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 3. forduló

Csengersima–Kölcse 2-1 (0-1)

Csengersima, 120 néző, v.: Kocsis Zs.

Csengersima: Bélteki L.- Domokos L, Nyíri A., Drumar A., Volkán R., ( Korponai K,) Horváth T., Kerekes M., ( Algács E.), Rosu F., Balogh B., ( Székács J.), Asztalos G., Asztalos I., ( Belbe R.), Edző: Volkán Roland

Kölcse: Lutnanski M.- Pálóczi I., Baksa Á., Sztáraszta F., Vári N.,( Máté Á.), Srjuba V., Pál L., Szeles L., ( Ripli M.),Sukály Gy., Halász T., Máté G., megbízott edző: Simon Csaba

Gól: Asztalos I., Roseau F., illetve Srjuba V., Kiállítás: Ifi: 1-2

Volkán Roland:– Küzdelmes színvonalas mérkőzésen, jó csapat ellen megszereztük idei első győzelmünket.A győzelmet a csapat Barcsay Ákos csapattársunknak ajánlja nagymamája elvesztése miatti gyász enyhítésére.

Simon Csaba:– Kihagyott helyzetekkel meccset nem lehet nyerni. Gratulálok mindkét csapatnak a jó játékért.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 2. forduló

Kölcse–Kocsord 1-1 (1-0)

Kölcse, 50 néző, v.: Pethő.

Kölcse: Lutnanki- Gyurkó J., Sztáraszta F., Vári N., Ilbán M., ( Béres I.,) Srjuba V., Szeles L.,( Rikli M.,) Szakadáti T., Halász T., Orosz N.,( Varga F.,) Máté G., Edző: Máté Imre.

Kocsord: Mándi P.- Szabó M., Jónás A., (Srankó J.,)Horváth Á., Szabó D., Bozsányi S., Botos B., Mező A., Katona R., ( Páskulí L.,) Jónás P., ( Balogh R.,) Szabó V., ( Szondi R.,) Edző: Tóth Zoltán Gól: Srjuba V., illetve Srankó J.,Ifi: 3-1

Máté Imre:- A fiúk harcosságát dicsérném. Helyzeteink megvoltak de sajnos kimaradtak igy jogos a döntetlen.

Tóth Zoltán:– Jó iram mérkőzésen, jó csapat ellen, jó játékvezetés mellett megérdemelten szereztünk egy pontot.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 1. forduló

Nyírmeggyes–Kölcse 1–1 (1–0)

Nyírmeggyes, 100 néző, v.: Mónus.

Nyírmeggyes: Hajzer T.- Nógrádi S., Balogh L., Gózner K., Szántó I., Nagy Zs., Török G.,( Bornemissza I.,) Takács S.,( Dobos J.,) Szondi Á., Székely Zs.,( Éles B.,) Dobai T.,( Kovács L.,)

Kölcse: Béres I.- Gyurkó J., Sztáraszta F., Vári N., Srjuba V., Pál L., Szeles L., Szakadáti T.,( Ritli M.,) Halász T., Orosz N., ( Varga F.,) Máté G., Edző: Máté Imre.

Gól: Máté G., 11- es illetve, Török G.,Kiállítás: Ifi: 2-1

Körmös Miklós: – Ameddig nulláról sem tudunk gól rúgni csak a kapufát. Addig nem fogunk tudni egy meccset sem nyerni.

Máté Imre: – Rendkívül magabiztos Nyírmeggyesi csapat ellen szereztünk 1 pontot. Bírói vezetés korrekt, volt sok sikert kívánok Nyírmeggyesi csapatnak

Elkezdődött a 2018/2019-es idény a csapatunk számára!

 

A bajnokság végeredménye

1. Csenger 30 24 5 1 134–31 77

2. Kölcse 30 20 3 7 84–52 63

3. Beregdaróc 30 20 1 9 100–65 61

4. Nyírmeggyes 30 19 4 7 116–41 61

5. Vámosoroszi 30 19 3 8 85–44 60

6. Csengersima 30 14 5 11 86–60 47

7. Nyírcsaholy 30 14 2 14 84–90 44

8. Tisztaberek 30 13 5 12 76–66 44

9. Tiszakóród 30 13 4 13 91–91 43

10. Mérk-Vállaj 30 12 4 14 74–97 40

11. Milota 30 10 1 19 60–87 31

12. Jánkmajtis 30 9 3 18 86–90 30

13. Kocsord 30 9 3 18 55–98 30

14. Nábrád * 30 9 1 20 62–120 24

15. Szatmárcseke 30 7 3 20 57–124 24

16. Tyukod * 30 4 1 25 42–136 9

* a Nábrádtól négy, a Tyukodtól hét büntetőpont levonva

 

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 30. forduló

Kölcse–Csenger 1–2 (0–1)

Kölcse, 150 néző, v.: Bíró Cs.

Kölcse: Ludnanszki – Halász, Gyurkó, Pap I., Pálóczi, Ilbán (Vári), Máté G., Dub S., Máté Á. (Sira T.), Pál L., Lakatos B. Edző: Simon Csaba.

Csenger: Juhász – Mona, Pankotai, Almási, Rigó, Osváth, Orosz, Bodó (Imre M.), Lengyel, Katona P., Kövesligeti (Pálfi I.). Edző: Szilágyi Sándor. Gól: Pál L., illetve Katona P. 2. Ifi: 2–1.

Simon Csaba: – Különösen jól játszottunk az első félidőben, de a folytatásban rövid volt a kispadunk, és a sérülések is megtizedelték a csapatot. Gratulálok az idei teljesítményhez, mindenkinek köszönöm, aki a segítségünkre volt a szezonban.

Szilágyi Sándor: – Fél gőzzel is sikerült nyernünk a rendkívül jó játékerőt képviselő kölcsei csapat ellen. Mindenkinek köszönjük, aki segítette a csapatot, és azoknak is, akik nem. A csapat évi végi eredménye: magasabb osztályba léphet.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 29. forduló

Beregdaróc Nap-Ép–Kölcse 1–3 (1–0)

Beregdaróc, 250 néző, v.: Resán G.

Beregdaróc: Ficze T. – Deák Z., Szegedi A. (Balla L.), Szalai B., Pecserszkij (Szász K.), Veress R., Ács Sz., Varga T. (Derceni), Szlivka, Rózsa R., Ács G. Edző: Baracsi Endre.

Kölcse: Ludnanszki – Pap I., Gyurkó, Pál L., Ilbán (Vári N.), Srjuba, Pálóci, Dub, Halász T., Lakatos B., Máté G. Edző: Simon Csaba. Kölcse:

Gól: Pecserszkij, illetve Pál L., Lakatos B., Srjuba. Ifi:4–1

Baracsi Endre: – Jobb volt az ellenfél, a második félidőre elfáradtunk, de megtettük, ami tőlünk tellett. Szeretnénk megköszönni a most búcsúztatott Varga Tibornak a beregdaróci futballért tett munkáját, és azoknak a volt beregdaróci játékosoknak is, akik közül bár mindenki nem volt jelen, de eredményes éveket húztak le nálunk.

Simon Csaba: – Egy nullás hazai vezetés után a hetvenedik perctől felőröltük az ellenfelet, és megérdemelten nyertünk.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 28. forduló

Kölcse–Mérk-Vállaj 5–2 (4–0)

Kölcse, 60 néző, v.: Piskóczi Zs.

Kölcse: Ludnanszki – Pap (Vári), Lakatos B., Gyurkó, Srjuba, Máté Á., Sukály, Dub S., Halász, Ilbán, Máté G. Edző: Simon Csaba. Mérk-

Vállaj: Gergely – Szabó M., Petrohai L., Petrohai Gy., Heinrich, Szalai, Rostás, Tóth K., Szabó I., Sánta, Szabó A. Játékos-edző: Szabó István.

Gól: Lakatos B. 2, Ilbán, Sukály, Srjuba, illetve Petrohai Gy., Petrohai L. (11-esből). Ifi: 5–3.

Simon Csaba: – Az első félidőben hengereltünk és gyönyörű gólokat szereztünk, a másodikban viszont elszórakoztuk a lehetőségeket. Gratulálok az ificsapatnak, hogy megverték a bajnokesélyest.

Szabó István: – Köszönöm azoknak a játékosoknak, akik vették a fáradtságot hogy elutazzanak a mérkőzésre.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 27. forduló

Tyukod–Kölcse 0–3 (0–1)

Tyukod, 50 néző, v.: Frindik J.

Tyukod: Kárendi – Feka N., Tóth F. (Feka J.), Csaholyi Cs., Bégány M., Kertész J., Varga M. (Sipos M.), Berki N., Lakatos Gy., Ráski, Lakatos I. Edző: Nagy József.

Kölcse: Ludnánszki – Pálóci, Pál L. (Lakatos B.), Vári N. (Papp I.), Ilbán M. (Máté Á.), Srjuba (Szeles), Gyurkó J., Sukály, Dub, Halász T., Máté G. Edző: Simon Csaba.

Gól: Pál L., Ilbán M., Lakatos B. Ifi: 0–18.

Nagy József: – Sajnos ez a szezon már így fog eltelni.

Simon Csaba: – Ha így küzdene minden meccsen a tyukodi csapat, mint ahogy ellenünk tette, most nem állnának a kieső helyen.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 26. forduló

Kölcse–Tisztaberek 5–1 (0–1)

Kölcse, 70 néző, v.: Sipos L.

Kölcse: Ludnanszki – Gyurkó J., Vári N. (Halász T.), Ilbán M. (Srjuba), Pál L., Pálóczi I. (Szeles L.), Sukály Gy., Dub S., Máté Á., Máté G., Igaz K. (Lakatos B.). Edző: Simon Csaba.

Tisztaberek: Makay Z. – Molnár Róbert, Rudnák N., Juhász A., Kálló A. (Kosztya Z.), Nagy J., Molnár Roland (Lukács N.), Bencze Á., Kocsán G., Jóni R., Garda E.Edző: Oroszi István.

Gól: Lakatos B. 2, Pálóczi I., Sukály Gy., Szeles L., illetve Nagy J. Ifi: 1–2.

Simon Csaba: – Az első félidőben majdnem elszórakoztuk a mérkőzést, a második játékrészben szerintem a vendégcsapat elfáradt, amit kihasználtunk. A csereembereink jól és eredményesen szálltak be a folytatásban.

Oroszi István: – Ha egy csapat idegenben vezet egy nullára, annak fegyelmezetten és taktikusan kellene játszania. Az ellenfél ilyen szituációkban kontrákból nem szerezhetne gólokat, de így sajnos saját magunkat sikerült megvernünk.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 25. forduló

Milota–Kölcse 0–1 (0–1)

Milota, 100 néző, v.: Gergely S.

Milota: Kánya G. – Lukács M., Németh A., Fejes M., Palotás Sz., Delényi A., Mikuljuk, Bunna A. (Lakatos Gy.), Fejes P., Tóth K., Burjász J. Edző: Elek László.

Kölcse: Ludnanszki – Pál L., Vári N., Srjuba, Gyurkó J., Sukály Gy., Máté Á., Dub S., Halász T., Máté G., Igaz K. Edző: Simon Csaba.

Gól: Vári N. Ifi: 3–1.

Elek László: – Nem volt benne a mai meccsben hogy pontot szerzünk, mert rosszul játszottunk és igazi gólhelyzetünk sem volt. A vendégek egy talált góllal vezettek, az előnyt pedig végig jól tartották. Gratulálok az ifik győzelméhez.

Simon Csaba: – Tizenegy emberrel kiszenvedtük ezt a győzelmet. Akik nem tartottak velünk, gondolkozzanak el a folytatásról. Elismerésem a csapatnak!

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 24. forduló

Kölcse–Jánkmajtis 4–1 (0–1)

Kölcse, 60 nézõ, v.: Lucsik.

Kölcse: Ludnanszki – Gyurkó J. (Igaz K.), Vári N., Ilbán M., Srjuba (Lakatos B.), Máté Á. (Pap I.), Szeles L. (Halász T.), Sukály Gy., Dub S., Pálóczi I., Máté G. Edzõ: Simon Csaba.

Jákmajtis: Haklik A. – Szabó P., Mikulka L. (Homoki J.), Kiss I., Balogh S., Sólyom M., Mikulka D., Czeglédi P., Balogh Zs., Homoki G., Della S. (Tar G.). Edzõ: Szabó István.

Gól: Lakatos B. 2, Pálóczi I., Ilbán M. (11-esbõl), illetve Balogh Zs. Ifi: 6–3.

Simon Csaba: Az elsõ félidõben a vendégek találtak egy gólt, de a másodikban sikerült megfordítanunk a meccset. Gratulálok a játékosoknak.

Szabó István: Nem szeretnék nyilatkozni a meccsrõl.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 23. forduló

Csengerisma–Kölcse 3–0 (1–0)

Csengersima, 250 nézõ, v.: Lipták.

Csengersima: Bélteki L. – Domokos L., Nyíri A., Halász N. (Ötvös J.), Volkán R. (Horváth T.), Kerekes M. (Gaál Cs.), Lakatos S., Rosu (Varga Gy.), Balogh B., Asztalos G., Asztalos I. Játékos-edzõ: Volkán Roland.

Kölcse: Ludnanszki – Sukály Gy., Páll L., Vári N., Srjuba, Máté Á., Szeles L. (Sira T.), Dub S., Gyurkó J., Máté G., Igaz K. (Lakatos B., Halász T.). Edzõ: Simon Csaba.

Gól: Balogh B., Asztalos I., Halász N. Ifi: 2–3.

Volkán Roland: – Színvonalas mérkőzésen a csapat minden egyes tagja kimagaslóan teljesített. A győzelmet Gál Rolandnak ajánljuk, további sok sikert kívánunk neki.

Simon Csaba: –Az ellenfél sokkal jobban küzdött tőlünk, és bejött nekik minden. Mi pedig a helyzeteket sorra hagytuk ki, így csak vereség lehetett a vége.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 22. forduló

Kölcse-Nábrád 3–0 (2–0)

Kölcse, 60 néző, v.: Tomori.

Kölcse: Ludnanszki – Gyurkó J., Ilán M., Srjuba, Máté Á., Máté G., Szeles L. (Lakatos B.), Sukály Gy., Dub S., Igaz K., Halász T. (Vári N.) Edző: Simon Csaba.

Nábrád: Pásztor A. – Balogh Gy. (Bihari D.), Varga P. (Kónya B.), Szabó T., Kovács B., Banga B., Pásztor Z., Kocsis I., Varga Z., Pásztor L., Tejfel D. Edző: Végh András.

Gól: Srjuba, Máté G., Ilbán M. (11-esből). Kiállítva: Pásztor Z. (71. perc). Ifi: 4–1.

Simon Csaba: – Az első félidőben nagyon jól játszottunk, a másodikban viszont sorra szórakoztuk el a helyzeteinket.

Végh András: – Parázs hangulatú meccsen úgy érzem, a játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget. Minden tiszteletem a fiúké, legközelebb is ezt a hozzáállást várom mindenkitől. Kiemelném a játékvezetői hármas jó teljesítményét.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 21. forduló

Nyírcsaholy–Kölcse 0–5 (0–2)

Nyírcsaholy, 100 néző, v.: Éva I.

Nyírcsaholy: Kedves Gy. – Varjasi K., Botos S., Balogh J. (Balogh Zs.), Botos B. (Kun I.), Szimuly G., Kiss A. (Losonczi G.), Lengyel L. (Lehoczki R.), Csorvási Gy., Jónás P., Szabó D. (Kovács J.). Edző: Kiss Ervin.

Kölcse: Ludnanszki – Pap I., Gyurkó J., Lakatos B. (Szeles L.), Vári N. (Máté Á.), Ilbán M., Skrjuba (Halász T.), Sukály Gy., Dub S., Máté G., Igaz K. (Sira T.). Edző: Simon Csaba.

Gól: Ilbán M. 3 (egyet 11-esből), Pap I., Sukály Gy. Ifi: 0–0.

Kiss Ervin: – Az első félidőben még nem játszottunk rosszul, de egyszerűen képtelenek vagyunk gólt szerezni a legnagyobb helyzetekből is. Viszont a második félidő játéka egyszerűen tragikusra sikerült.

Simon Csaba: – Az első félidőben egy kicsit gyengén játszottunk, a másodikban viszont megérdemelten biztosítottuk be a győzelmet. Gratulálok a fiúknak.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 20. forduló

Kölcse–Kocsord 3–2 (1–0)

Kölcse, 60 néző, v.: Balogh L.

Kölcse: Ludnánszki – Pap I., Skrjuba (Pál L.), Sukály Gy., Vári N., Ilbán M. (Halász T.), Gyurkó J., Szeles L., Dub S., Máté G. (Lakatos B.), Igaz K. (Sira T.). Edző: Simon Csaba.

Kocsord: Sztároszta Gy. – Szabó Z., Szondi R., Horváth Á. (Balogh M.), Lakatos A., Fazekas F., Mihály R. (Varga Gy.), Király C. (Horváth B.), Varga Cs., Varga Gy., Katona R. Edző: Tóth Zoltán.

Gól: Máté G., Dub S., Lakatos B., illetve Szondi R. (11-esből), Lakatos A. Kiállítva: Lakatos A. (86. perc). Ifi: 1–1.

Simon Csaba: – Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, mert helyzetek sokaságát puskáztuk el. A végén pedig nekünk is izgulnunk kellett, hogy megszerezzük a három pontot.

Tóth Zoltán: – Büszke vagyok minden egyes játékosomra, végig pariban voltunk a több légióssal felálló hazaiak ellen. Ha a továbbiakban is megmarad ez a hozzáállás, akkor sok szép eredményt érhetünk még el közösen. Gratulálok az ificsapatunk pontszerzéséhez.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 19. forduló

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 18. forduló

Kölcse–Tiszakóród 4–2 (1–1)

Kölcse, 80 néző, v.: Szőnyi.

Kölcse: Ludnanszki – Skrjuba (Lakatos B.), Sukály Gy., Gyurkó J., Vári N., Ilbán M., Máté Á. (Halász T.), Dub S., Máté G. (Sira T.), Pál L. (Papp I.), Igaz K. (Szeles L.). Edző: Simon Csaba.

Tiszakóród: Farkas Z. – Barkaszi D., Sütő R., Baksa Á., Sztáraszta F., Császár T., Császár P. (Ország Zs.), Horváth G., Algács B. (Somogyi R.), Csákányos T., Algács E.. Edző: Gyulai Zsolt.

Gól: Pál L., Szeles L., Dub S., Lakatos B., illetve Baksa Á., Horváth G. Kiállítva: Algács E. (85. perc). Ifi: 8–1.

Simon Csaba: – Sok helyzetet hagytunk ki, szerencsénk is csak utolsó percekben volt, amikor sikerült végleg eldöntenünk a meccset. Gratulálok a kóródi csapatnak is, oroszlánként küzdöttek. Köszönjük a lelkes szurkolóink bíztatását.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 17. forduló

Kölcse–Nyírmeggyes 4–2 (1–1)

Kölcse, 60 néző, v.: Ésik I.
 

Kölcse: Ludnaszki – Vári N., Gyurkó J., Dub S., Máté Á. (Halász T., Ilbán M., Sutáj Gy., Igaz K., Srjuba, Pál L., Máté G. Edző: Simon Csaba.

Nyírmeggyes: Hajzer L. – Ladó S. (Török G.), Szántó I. (Kínál G.), Nagy Zs., Kovács L. (Dobos J.), Gózner K., Batizi-Pócsi N., Szondi Á. (Dobai T.), Puskás D., Hornyák Zs., Drabik M. Edző: Körmös Miklós.

Gól: Ilbán M. 2, Máté G. (11-esből), Sukáj Gy., illetve Drabik M., Ladó S.

Simon Csaba: – Küzdelmes mérkőzésen, mély talajú pályán megérdemelten nyertünk.

Körmös Miklós: – Olyan pofont, amit megérdemeltünk, remélem ebből tanulunk.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 16. forduló

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 15. forduló

Csenger–Kölcse 3–2 (1–1)

Csenger, 150 néző, v.: Lucsik.

Csenger: Szegedi G. – Katona P. (Imre M.), Pálfi I. (Balogh Zs.), Bodó R., Balogh Á., Mona Á., Orosz F., Rigó A., Gaál K., Pankotai I., Osváth S. (Lengyel M.). Edző: Szilágyi Sándor.

Kölcse: Ludnanszki – Papp I. (Pál L.), Gyurkó J., Szkunzjak, Ilbán M., Szkjuba, Tott R., Kövesligeti L., Dub S., Máté G., Igaz K. (Sira T.). Edző: Simon Csaba.

Gól: Katona P. 2, Balogh Á., illetve Dub S., Kövesligeti L. Kiállítva: Tott R. (90. perc). Ifi: 4–4.

Szilágyi Sándor: – Három egy után kicsit nehézzé tettük magunknak a szezonzárót, de összességében megérdemelt győzelemmel mehetünk a téli pihenőre. Sikerünkkel köszöntjük elnökünket, dr. Komlódi Miklóst szülésnapja alkalmából. Jövő héten egy kicsit nehéz lesz csak a futsalra koncentrálni…

Simon Csaba: – Nehéz talajú pályához képest színvonalas meccset játszott a két együttes. Nokedli gólokkal segítettük győzelemhez a Csenger, egy picit a hazai csapat felé billent a pálya.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 14. forduló

Kölcse–Beregdaróc 2–1 (1–1)

Kölcse, 80 néző, v.: Piskóczi.

Kölcse: Lundnanszki – Dub S., Gyurkó J., Tott R., Papp I., Ilbán M. (Pál L.), Igaz K. (Sira T.), Máté G., Skrjuba, Kövesigeti L. (Halász T.), Szkunzjak. Edző: Simon Csaba.

Beregdaróc: Lukovics J. – Derceni B., Kokas A. (Balla L.), Szalai B., Pecserszki, D. Pethe K., Ács G., Veress R., Ács Sz., Szlifka, Varga G. Megbízott edző: Veress Róbert.

Gól: Szkunzjak (11-esből), Pál L., illetve Szalai B. Ifi: 5–4.

Simon Csaba: – Az első félidőben el kellett volna döntenünk a meccset, ehelyett a semmiből hirtelen kiegyenlített Daróc. A második félidőben a jó teljesítményt nyújtó cseréinkkel megérdemelten nyertük meg a meccset.
Veress Róbert: – Egyenlő erők küzdelméből a szerencsésebb hazai csapat szerezte meg a három pontot. Játékunk alapján úgy érzem, nem érdemeltünk vereséget.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 13. forduló

Mérk-Vállaj–Kölcse 2–3 (2–0)

Mérk, 140 néző, v.: Hegedűs Cs.
 

Mérk-Vállaj: Kedves Gy. – Bálint M., Orosz E., Demeter S. (Balogh R.), Petrohai L., Petrohai Gy., Lakatos J., Antal Z., Tóth K. (Szabó A.), Szabó I., Rostás L. Játékos-edző: Szabó István.

Kölcse: Dub S. – Pap I., Ilbán M. (Halász T.), Szkunzjak, Repljyk, Skrjuba, Tott, Gyurkó J., Máté G., Pál L., Igaz K. (Kövesligeti L.). Edző: Simon Csaba. Gól: Tóth K., Demeter S., illetve Repljyk 2 (egyet 11-esből), Skrjuba. Ifi: 6–1.

Szabó István: – Most már sorozatban el vagyunk átkozva, kihagyjuk a helyzeteket, amire rendszeresen ráfizetünk. Ettől függetlenül dicséret illeti a csapatot, egyszerűen nincs szerencsénk.

Simon Csaba: – Az első félidőt átaludtuk, a szünetben sikerült fejben helyre rakni a csapatot, majd jókor rúgtuk a gólokat, így nyertünk. Gratulálok a hazaiaknak, mert nagyon jól játszottak és küzdöttek.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 12. forduló

Kölcse–Tyukod 2–0 (1–0)

Kölcse, 50 néző, v.: Pethő P.

Kölcse: Ludnanszki – Pál L., Gyurkó J. (Sira T.), Szkunzjak, Ilbán M., Srjuba (Németh A.), Tott R:, Kövesligeti L. (Halász T.), Máté G., Igaz K. (Pap I.), Dub S. Edző: Simon Csaba.

Tyukod: Somlyai A. – Korponai K. (Bélteki L.), Berki N., Feka N., Tóth F., Kertész J., Mezei Gy., Feka J. (Nyerges O.), Ráski Z., Kiss T. (Tősér J.), Bócsi Gy. Edző: Nagy József.

Gól: Szkunzjak, Ilbán M. (11-esből). Kiállítva: Ludnanski (77. perc). Ifi: elmaradt.

Simon Csaba: – Megérdemelten nyertünk, de nagyon sok helyzetet puskáztunk el.

Nagy József: – Sajnos ezen a meccsen ennyire telt csapatomtól. A legjobb játékosunk a kapus volt.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 11. forduló

Tisztaberek–Kölcse 3–3 (1–0)

Tisztaberek, 50 néző, v.: Maleskovits.

Tisztaberek: Makay Z. – Molnár Róbert, Rudnák N., Juhász A., Kálló A., Nagy J., Molnár Roland (Lázár R.), Costea, Bencze Á., Kovács G., Balás G. Edző: Oroszi István.

Kölcse: Ludnanszki – Dub S., Gyurkó J., Tott R., Pál L., Ilbán M. (Halász T.), Igaz K. (Sira T.), Máté G., Srjuba, Szkunzjak, Kövesligeti L. Edző: Simon Csaba. Gól: Balás G., Costea, Bencze Á., illetve Máté G., Srjuba, Szkunzjak (11-esből). Ifi: 4–3.

Oroszi István: – Ezúttal igazán csapatként küzdöttünk, szép támadások végén gyönyörű gólokat szerezve. A 88. percben a harminc méterre álló partjelző felülbírálta az akcióközelben levő bírót, és egy jogtalan tizenegyessel megfosztott bennünket a győzelemtől.

Simon Csaba: – Sok helyzetet hagytunk ki a meccsen, így végül örülnünk kellett a döntetlennek is.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 10. forduló

Kölcse–Milota 2–1 (1–1)

Kölcse, 100 néző, v.: Oláh Z.

Kölcse: Papp I. – Dub S., Gyurkó J., Tott R., Pál L., Skrjuba (Sira Tibor), Máté G., Igaz K. (Sira Tamás), Németh A. (Ilbán M.), Szkunzjak, Kövesligeti L. Edző: Simon Csaba.

Milota: Katona S. – Lukács M., Delényi A., Fóris I., Bunna A., Fejes D., Lakatos Gy. (Szlepuhin), Siket L., Fejes P., Nyilas B., Burjász J. Edző: Elek László.

Gól: Máté G., Kövesligeti L., illetve Fóris I. Ifi: 4–1.

Simon Csaba: – Kínkeserves mérkőzésen értékes három pontot szereztünk. A csapat ezt a győzelmet Papp Istvánnak, fia születésére ajánlja!

Elek László: – A mérkőzés képe alapján nem érdemeltünk vereséget. Minden játékosunknak jár a gratuláció a jó teljesítményért. Sajnálom, hogy a hazaiak egy általunk összehozott potyagóllal nyertek. A döntetlen reálisabb lett volna.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 9. forduló

Jánkmajtis–Kölcse 0–4 (0–1)

Jánkmajtis, 80 néző, v.: Rajzinger.
 

Jánkmajtis: Haklik A. – Enyedi N., Mikulka D., Balogh S., Sólyom M., Nagy G. (Tar G.), Czeglédi P., Szabó D., Homoki G., Della S., Homoki J. Edző: Szabó István.

Kölcse: Ludnanszki – Gyurkó J., Szkunzjak, Ilbán M. (Németh A.), Skrjuba, Tott R., Kövesligeti L. (Szakács T.), Halász T., Máté G. (Dub S.), Pál L., Igaz K. (Sira T.). Edző: Simon Csaba.

Gól: Szkunzjak 2 (egyet 11-esből), Máté G., Kövesligeti L. Ifi: 4–2.

Szabó István: – A szezon eddigi legrosszabb játékát nyújtottuk. Minden játékosom szégyellje magát, az eredmény hűen tükrözi a meccs képét.

Simon Csaba: – Az első félidei gyenge játék után a folytatás már sokkal simábban alakult.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 8. forduló

Kölcse–Csengersima 4–2 (2–1)

Kölcse, 60 néző, v.: Híres.

Kölcse: Pap I. – Gyurkó J., Szkunzjak, Ilbán M. (Németh A.), Skrjuba, Máté G. (Dub S.), Tott R., Kövesligeti L. (Szakács T.), Halász T., Pál L., Igaz K. (Sira T.). Edző: Simon Csaba.

Csengersima: Bélteki L. – Asztalos G., Horváth T., Kerekes M., Domokos L., Barcsay Á., Kocsis I. (Lakatos S.), Volkán R., Nyíri A., Korpás A., Halász N. Játékos-edző: Volkán Roland. Gól: Kövesligeti L. 2, Szkunzjak, Skrjuba, illetve Kerekes M. (11-esből), Barcsay Á. Ifi: 5–1.

Simon Csaba: – Ezt az értékes győzelmet Császár László törzsszurkolónk születésnapjára ajánljuk, valamint Hadadi Ferencnek.

Volkán Roland: – A kölcsei csapat sikerét a partvonal melletti karmesterek vezényletének köszönhetik.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 7. forduló

Nábrád–Kölcse 1–3 (0–0)

Nábrád, 100 néző, v.: Bíró Cs.
 

Nábrád: Koncz T. – Pásztor A., Szabó T. (Banga J.), Tóth A. (Pásztor L.), Kovács B., Banga B., Pásztor L., Tejfel D. (Mercz L.), Pásztor L., Ráski B., Pásztor Z. Edző: Végh András.

Kölcse: Tirpák M. – Halász T., Gyurkó J., Tóth R., Papp I., Ilbán M., Igaz K. (Sira T.), Máté G., Srjuba (Németh A.), Kövesligeti L., Szkunzjak. Edző: Simon Csaba. Gól: Pásztor Z. (11-esből), illetve Máté G. 2, Kövesligeti L. Ifi: 2–7.

Végh András: – Hajtottunk, küzdöttünk, nem érdemeltünk vereséget, de ezt a sportágat továbbra is gólra játsszák.

Simon Csaba: – Kőkemény mérkőzésen megérdemelten nyertünk.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 6. forduló

Kölcse–Nyírcsaholy 4–1 (1–0)

Kölcse, 60 néző, v.: Szikora.

Kölcse: Ludnanszki – Gyurkó J., Pap I., Szkunzjak, Ilbán M., Szkrjuba, Máté G., Tott R., Pál L., Kövesligeti L. (Takács T.), Igaz K. (Varga F., Tóth K.). Edző: Simon Csaba.

Nyírcsaholy: Mándi P. – Varjasi K., Szabó V., Balogh J., Botos B. (Spéth R.), Szimuly G., Csorvási Gy., Kiss A. (Szalai S.), Jónás P., Bálint Cs., Lehoczky R. Edző: Kiss Ervin.

Gól: Kövesligeti L., Máté G., Ilbán M. (11-esből), Tóth R., illetve Kiss A. (11-esből). Ifi: 3–2.

Simon Csaba: – Végre berúgtuk a helyzeteinket, de még mindig értünk ahhoz, hogy a semmiből ajándékozzunk gólt ellenfelünknek. Gratulálok mindkét csapatunknak.

Kiss Ervin: – A játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amíg a helyzeteinket nem rúgjuk be, addig nem várhatunk jobb eredményt.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 5. forduló

Kocsord–Kölcse 2–1 (0–1)

Kocsord, 150 néző, v.: Hatházi.

Kocsord: Jónás S. – Szondi R. (Szabó Z.), Horváth Á., Disznós G., Lakatos A. (Horváth J.), Szabó D., Jakab R., Mihály R., Varga Cs., Horváth B., Nagy R. (Balogh A.). Edző: Varga Attila.

Kölcse: Tirpák M. – Pap I., Sira T., Kövesligeti L. (Szakács T.), Ilbán M., Skrjuba, Gyurkó J., Tott R. (Varga F.), Németh A. (Zavanyi B.), Halász T. (Pál L.), Máté G. Edző: Simon Csaba.

Gól: Mihály R., Balogh A., illetve Kövesligeti L. Ifi: 3–4.

Varga Attila: – A srácok ráéreztek a siker ízére, ezúttal bebizonyítottuk, hogy legutóbb sem véletlenül nyertünk. Meg szeretném köszönni a testületnek és a településnek, hogy ennyien biztatnak minket.

Simon Csaba: – Ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni. Az ellenfél kétszer rúgott kapura és megnyerte a meccset.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 4. forduló

Kölcse–Vámosoroszi 0–2 (0–1)

Kölcse, 80 néző, v.: Rajzinger.
 

Kölcse: Ludnanaszki – Kövesligeti L., Varga F., Szkunzjak, Ilbán M., Szkrjuba, Pál L., Tott R., Zavanyi B. (Riczi M.), Halász T., Gyurkó J. Edző: Simon Csaba.

Vámosoroszi: Bodnár B. – Tisza S., Fábián G. (Somogyi T.), Bornemisza I. (Kiss B.), Szabó A., Riskó T., Baráth G., Róka R., Somogyi T., Márton J., Szabó A. Játékos-edző: Mikes Ferenc.

Gól: Szabó A., Somogyi T. Ifi: 0–1.

Simon Csaba: – Az első félidőt átaludtuk, a második elején akár fordíthattunk is volna, de végül a vendégek egy újabb góllal eldöntötték a meccset. Gratulálok nekik, megérdemelten szerezték meg a három pontot.

Mikes Ferenc: – Megálmodtam valamit, Ukrajnát nem engedték be az Unió területére. Gratulálok a játékosaimnak, nagyszerűen játszottak.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 3. forduló

Tiszakóród–Kölcse 4–2 (1–2)

Tiszakóród, 150 néző, v.: Sípos L.

Tiszakóród: Juhász S. – Császár P., Csákányos T., Móricz I., Algács B., Ország Zs., Algács E., Császár T., Sztáraszta F., Garda E. (Farkas Z.), Baksa Á. Edző: Gyulai Zsolt.

Kölcse: Tirpák M. – Igaz K. (Takács T.), Gyurkó J., Varga F., Pál L., Németh A., Ridli M., Nádasdi K. (Tóth K.), Ilbán M., Skrjuba, Kövesligeti L. Edző: Simon Csaba. Gól: Algács E., Baksa Á., Császár T., Farkas Z., illetve Kövesligeti L., Ridli M. Ifi: 1–10.

Gyulai Zsolt: – A következő történt a mérkőzésen, a jobbszélső a maga által középre tett labdát lőtte be a hálóba… Nagyon örülünk, hogy négy év után véget ért a Kölcse fóbiánk.

Simon Csaba: – Dicséretben részesítem a kiegészítő emberek, mert helytálltak. A hajrára elfáradtunk, ráadásul a végén sérülés miatt tíz emberrel játszottunk, mert nem volt kit becserélni..

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 2. forduló

Nyírmeggyes–Kölcse 7–1 (2–1)

Nyírmegyges, 150 néző, v.: Szőnyi Z.

Nyírmeggyes: Hajzer T. – Balogh L., Szántó I., Kovács L. (Dobos J.), Nagy Zs., Török G. (Széles M.), Éles B., Batizi-Pócsi N. (Dobrai T.), Kínál G., Puskás D. (Székely Zs.), Drabik M. (Szondi Á.). Edző: Körmös Miklós.

Kölcse: Ludnanszki – Sira T., Kövesligeti L. (Szeles L.), Pál L., Szkunzjak, Srjuba, Botos Á. (Szakács T.), Tott R., Gyurkó J., Máté G. (Németh A.), Ilbán M. (Sira T.). Edző: Simon Csaba.

Gól: Dobos J. 2, Kínál G., Batizi-Pócsi N., Drabik M., Török G., Éles B., illetve Kövesligeti L. Ifi: 2–2.

Körmös Miklós: – Lejött hozzánk a kölcsei csapat egy hétre. Amit megbeszéltünk, az mind megvalósult a pályán. Gratulálok a fiúknak, és további sok sikert ellenfelünknek.

Simon Csaba: – Már az első félidő elején gólokkal kellett volna vezetnünk, ezzel szemben az ellenfél a semmiből lőtt két gólt. A második félidő játékért a csapatnak kellene szégyellni magát helyettem.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 1. forduló

Kölcse–Szatmárcseke 6–3 (3–1)

Kölcse, 100 néző, v.: Luzsinszki.

Kölcse: Ludnanszki – Szakács T. (Pál L.), Tott R., Gyurkó J., Botos Á. (Fóri A.), Ilbán M., Máté G., Repljyk, Srjuba, Szkunzjak, Kövesligeti L. (Barta F.). Edző: Simon Csaba.

Szatmárcseke: Almási P. (Mátyás T.). – Mándi Zs., Bakó K., Sankó J., Mándi Z., Bandics L (Bozsányi I.)., Algács M.. Somogyi R. (Botos V.), Varga Z. (Bozsányi L.), Vajda A., Viscsak E. Edző: Hadadi Ferenc.

Gól: Szkunzjak 3, Repljyk, Srjuba, Kövesligeti L., illetve Bandics L., Viscsak E., Bozsányi L. Ifi: 3–2.

Simon Csaba: – Ütő-vágó ellenfelünkkel szemben megérdemelt győzelmet arattunk.

Hadadi Ferenc: – Most már értjük, hogy Simon Csaba miért nem ment bele az időpont módosításába, így legalább kilenc ukrán tudott kiállni ellenünk. Nem bírtunk el az ukrán hadtesttel.

Asztali nézet